Sülyi (Kisboldogasszony-) templom

A Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom 1498-ban épült, a Tápió mente
egyetlen gótikus műemléke. Bizonyos forrásokból arra lehet következtetni, hogy már az Árpád-korban is állt a helyén templom. A török hódoltság alatt erősen megrongálódott, a 18–19. század folyamán is több ízben bővítették a gótikus eredetű hajót és szentélyt.
Síkmennyezetes belsejének korábbi berendezéséből a főoltár – melyet barokk szobrok díszítenek – és a tabernákulum látható. Oltárképe a 19. század közepéről való, Szűz Mária születését ábrázolja.