Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megalakult az új képviselő-testület

2024. október 7-én tartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott sülysápi települési képviselő-testület és a roma nemzetiségi önkormányzat is a Wass Albert Művelődési Központ nagytermében.

A közel százfős hallgatóság előtt Dr. Kerékgyártó Rita, a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese ismertette a választás hivatalos végeredményét.

Ezt követően a képviselők letették esküjüket, valamint aláírták esküokmányaikat és átvették megbízóleveleiket. A választáson győztes, immáron ötödik ciklusát megkezdő Horinka László polgármester eskütétele után programismertető beszédében megköszönte a sülysápiak választáson való részvételét, és a kimagasló bizalmat a régi-új vezetés felé. Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta soha egy választáson sem kapott polgármesterjelölt annyi szavazatot, mint a mostanin. A következő időszakra öt alappillért fogalmazott meg. A legfontosabb szerinte helyi gazdaság további fejlesztése, erősítése, szükséges, elsődleges célként újabb gazdasági területek kialakítása, hiszen így több saját bevétellel fog majd rendelkezni a város, ami minden fejlesztés alapja. Másodikként a közterületek nagyobb rendezettségét jelölte meg, ahol már történtek is lépések, hiszen megkezdődött a városüzemeltetés átalakítása. A harmadik pillér szerinte a gyermeknevelési intézmények további fejlesztése és bővítése. Polgármester úr elmondta, hogy ugyan 2022-ben nem sikerült támogatást nyerni az almáskerti részre tervezett új óvodára, de jelenleg is azon dolgoznak, hogy ez minél előbb megtörténhessen. Negyedikként a helyi egészségügyi ellátás további fejlesztését említette. Végül pedig fontos célként jelölte meg a városiasabb infrastruktúra kialakítását, különös hangsúllyal az ivóvízhálózat problémáinak megoldása, a járdaépítések folytatása, az úthálózat további fejlesztése.

A képviselők ezután a polgármester javaslatára az alpolgármester személyéről is döntöttek, aki a következő ciklusra ismét Katus Norbert lett.

Az alakuló ülésen megalakították a bizottságokat is. Az elmúlt ciklusban már bevált bizottsági struktúra megtartása mellett döntött a testület. Az egyhangú döntéssel elfogadott bizottsági tagokat alpolgármester úr ismertette: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság (elnök: Kecser István - képviselő tagok: Hostyinszki Ákos, Süli Richárd, Szücsi Balázs - nem képviselő tagok: Farkas Ferenc, Karskó Csilla, Mányi Zoltán). Humán Szolgáltatások Bizottsága (elnök: Munkhártné Szántai Márta - képviselő tagok: Dr. Popovics László, Seprős Viktor, Süli Richárd - nem képviselő tagok: Balog Mónika, Cseri Bernát, Molnár Marcell).

Az ünnepi ülést követően került sor a települési roma nemzetiségi önkormányzat alakuló ülésére. Az ötfős testület elnöke Szénási László, alelnöke Losó Lajos, további képviselői pedig Király Zsolt, Németh Andrea Franciska és Szénási Izabella lettek.

Sülysáp Város Önkormányzata

Minden jog fenntartva © 2024 - 2025 Sülysáp Város