30 millió forintból újulhat meg a sápi óvoda - adtuk hírül 2017 nyarán

A hír továbbra is igaz, de a megvalósítást kénytlenek vagyunk 2019 nyarára időzíteni.



Talán a legrégebbi építésű közintézménye Sülysápnak a Dózsa György úti (sápi) tagóvoda. Éppen ezért ráfér az épületre némi korszerűsítés. 2017-ben városunk önkormányzata pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz és a pályázat sikeresnek bizonyult: 30 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk el az épület korszerűsítésére. Erről 2017 júliusában adtunk hírt "30 millió forintból újulhat meg a sápi óvoda" címmel.

Ezt követően elindultak a megálmodott felújítás tervezési munkálatai: építész-, villamossági- és gépész tervezők dolgoztak azon összeálljon a kiviteli terv, ami alapján a szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatható. A tervek elkészülte után elindult a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztása érdekében. A közbeszerzési szabályok alapján meghívásos közbeszerzést folytatott le önkormányzatunk, amelyre igyekeztünk minden releváns sülysápi építőipari vállalkozást meghívni, továbbá mindazon cégeket, akik korábban már végeztek építőipari beruházást önkormányzatunknál és elégedettek voltunk munkájukkal.

Az ajánlattételi határidőre azonban egyetlen cég sem adott ajánlatot, így a közbeszerzés eredménytelennek bizonyult. A eredménytelenség okait kutatva arra a megállapításra jutottunk, hogy az építőipari vállalkozásoknak jelenleg bőséggel van munkájuk és nem tudnak vállalkozni és lényegében azonnal elkezdendő, rövid határidős munkára.

A felújítási munkát ugyanakkor csak a nyári időszakban lehet elvégezni, hiszen a 80-90 óvodás elhelyezését a nyári időszakon kívül lényegében nem lehet megoldani. Éppen ezért kezdeményezzük a Minisztériumnál a támogatási szerződfés módosítását annak érdekében, hogy a felújításra elnyert pénz ne vesszen el számunkra és a munkálatokra a jövő nyáron sor kerülhessen.

Hamarosan tehát újabb közbeszerzésre kerül majd sor, de 2019. júniusi munkakezdéssel.

Az óvodában pedig 2018 szeptemberében a megszokott rend szerint indul a nevelési év.


Horinka László

polgármester